Verablog

Már 2 hete (hanem több) tele vannak az újságok a Valentin napi ajándékokkal, csokikkal, pezsgőkkel és mindenféle piros vagy rózsaszín, szívecske alakú badarsággal. A sok szerelmes, buta ember pedig megy és megveszi, mert olyan furi és cuki és szerelmes.. elvileg akik szeretik egymást azoknak minden nap Valentin nap, tehát minden egyes áldott napon ilyen kis cuki és rózsaszín és piros, és szivecskés ajándékkal kellene meglepniük egymást.. megteszik? Kétlem.. esetleg az első 1-2 hónapban, amikor még ott a rózsaszín köd és nem lát tőle tisztán az ember.

Bevallom őszintén az előző 5 évben én is “lázasan” készültem saját készítésű tortával, párnától kezdve bögrén keresztül a puzzle-ig mindenféle közös fényképes ajándékkal.. utólag belegondolva badarság.. mivel idén egyedül töltöm, így teljesen másként közelítem meg a dolgokat.

Mivel a facebook-nak köszönhetően minden fontos és nem fontos információról tudomást szerzek, ezért alkalmam nyílt csoportokat alkotni a Valentin napot illetően.

Az első csoportot természetesen a szerelmesek alkotják. Ők azok, akik már napokkal február 14-e előtt szerelmes idézeteket posztolgatnak, majd azon a bizonyos csütörtöki napon felbukkan egy közös kép, amelyen ők ketten és az egymástól kapott ajándékok láthatóak. Még mindig együtt vannak, nagyon szerelmesek egymásba, nem bírnak betelni egymással, de azért idejük van arra,  hogy fotót készítsenek és rögtön feltöltsék és nyilvánosság tegyék. ÉÉÉS tele szívecskés szeretlekes feliratokkal kommenteljék mindketten.. ezt elképzelni még mulatságosabb.. ülnek egymás mellett az ágyon, miközben mindketten a facebookot bújják és irosgatják mennyire szeretik egymást, ahelyett hogy valóban egymással foglalkoznának.

A második csoportba a reménykedők tartoznak, akiknek ugyan van párjuk, de nem biztosak abban, hogy a férfinak eszében van ez a jeles ünnep, ezért mindenféle célzó bejegyzésekkel utalnak rá.

Aztán vannak a “együtt vagyunk, de minek” kapcsolatban élők. Ez a kapcsolat még azért tart mindig, mert az egyik fél túlságosan szereti a másikat ahhoz, hogy elhagyja, pedig tudja (vagy sejti) hogy a másik nem viszonozza az érzelmeket. De a “másik” sem lép ki, mert nemi így kényelmes az élet. Nos.. ha mázlijuk van mindketten vesznek valami boltban kapható, előre szépen összecsomagolt, virágokkal, szivecskékkel díszített sz*rt.. szerelem és boldogság a fasorban nincs, csak képmutatás és hazugságok, de azért fontos hogy a facebook ismerősök lássák, hogy ők igenis boldogok ezért a szerelmes fél megosztja a képet azzal a felirattal, hogy “Tőle ♥” és bejelöli a nevét, hátha így reagál a férfi.. a következő 364 napban pedig jönnek tovább a reménytelen szerelemről szóló idézetek.

Vannak még a párok, akik szeretik egymást, de mivel mindketten badarságnak tartják a Valentin napot ezért nem ünneplik. Csak egy szimpla nap, mint a többi. Hiszen minden nap ugyanúgy szeretik egymást. Természetesen ők is megosztják mindenkivel, hogy ők mennyire utálják a Valentin napot és mennyire szeretik egymást. DE van egy olyan sanda gyanúm, hogy kis csokikával vagy virágcsokorral meglepik egymást, ennek viszont nem adtak hangot..

És vannak az egyedülálló nők, akik vagy zsörtölődnek és elmondják mennyire utálják ezt a napot vagy tesznek magasról az egészre és teszik a dolgukat, mintha ugyanolyan átlagos nap lenne a mai, mint a többi. Az egészben csak az a fura, hogy ők is kiposztolják, mennyire letojják ezt a napot.. – ha kiposztolják mégis érdekli őket.. na hogy is van ez?! 🙂

Ja és még egy.. ők azok, akik arról írnak mennyire idióta és idegesítő dolog, hogy lefotózgatják az ajándékokat és hogy mennyire nem érdekel senkit.. DE ISTENEM!! Őt is csak érdekli, máskülönben nem írt volna semmit!

Komolyan mondom, néha nem értem az embereket..

Szombaton Aurich-ban jártunk egy születésnapi bulin, este pedig kivettünk a tékából egy filmet. A lány 1 évre költözött ki, mint én. Közben megismerkedett egy férfival. Jó pasi, saját házzal, jó munkával, biztos háttérrel és még szerelmesek is. Kell ennél több?!

Az egészben csak annyi a kivetnivaló, hogy 28 évesen már elvált és van egy 4 éves gyermeke. Itt pedig felmerül a kérdés, hogy vajon miért váltak el? Biztos nyomós oka volt, mert semmiségek miatt nem válnak az emberek, pláne ha gyerek is van. Mert ugye gondolni kell az ő jövőjére is. Meg lehet bízni egy elvált emberben? Mi van akkor, ha a mi sorsunk is ez lesz? Szülünk neki egy gyereket és aztán válás? Meggondolandó. Rendes pasasnak tűnt, bár mivel ő volt a házigazda én annyit elvártam volna tőle, hogy ő is ajtót nyisson a barátnőjével együtt és elsőként mutatkozzon be. De nem, ő ülve maradt és lökött egy Hallo!-t.

Másfelől lehet, hogy a nő csinált valamit, ami a váláshoz vezetett. Ritkán látja a fiát, de lehet hogy azért mert a nő nem engedi sűrűbben. Akkor viszont más a felállás és ismét ő emelkedik első helyre és csak egy elvált pasi lesz gyerekkel.

Mivel néhány órás ismeretség után illetlenség erről kérdezni, és valószínű hogy nem sűrűn fogunk találkozni, ezért örök rejtély marad számomra.

5 évet elfelejteni nem könnyű. Pláne ha az első nagy szerelemről van szó. Nem gondoltuk, hogy ez egyszer el fog jönni, de a sok szünetelés után a nyáron végleg szakítottunk. Akkor így tűnt helyesnek.

És ezután jött mindkettőnk életében a felejtős szakasz. Hogyan lehet kiheverni egy 5 évig tartó kapcsolatot? Mit csináljak? Mivel kezdjem? Általában közvetlenül a szakítás után a nők párnákba és zsebkendőkbe temetkezve siránkoznak vajon mit rontottak el. De furcsa módon én nem.. már másnap elkezdtem új férfiakkal megismerkedni, flörtölni, bulizgatni. Gondoltam majd ők segítenek felejteni. Buliról bulira, hetente más férfi.. így telt el a szakítást követő 2 hónap. És tényleg nem gondoltam Rá. Amikor már beleuntam az effajta viselkedésbe, elgondolkodtam.. Kell ez nekem? Nem! Eleinte jó volt hallani a férfiaktól a bókokat, kedves szavakat. Jó nőnek éreztem magam, és jó volt tudni hogy érdeklem a férfiakat. Ez nagy dolog volt, mert a szakítás után az amúgy sem nagy önbizalmam kicsit megingott. Végiggondoltam az egészet, miket csináltam, hány férfival.. és őszintén szólva.. szégyelltem magam. Megfogadtam többet ilyet nem teszek, és elkezdem keresni a nagy Ő-met.

Pár héttel később elérkezett a nagy nap. Az utazás napja, ami valószínű hogy nagyban befolyásolja majd az életemet. Abban reménykedtem, hogy mindentől távol könnyebb lesz új életet kezdeni. Elfelejteni mindent és új életet kezdeni. Az első 2 hónap egész jól telt. Nem gondoltam Rá, sem pedig az utána lévő kalandokra. Már közel jártam ahhoz, hogy kimondjam túl vagyok rajta. De akkor történt valami.. azon kaptam magam, hogy a régi szép időkön merengek. A közös programok, emlékek, a sok nevetés, amikor számoltuk a napokat mikor látjuk egymást újra, az első szerelmi vallomás. És aztán beismertem.. korántsem vagyok túl rajta. És ezután egyre többet gondoltam rá. Vajon mit csinál? Gondol-e még rám? Ha igen, milyen értelemben?!

Egyre jobban vártam a hazalátogatásom pillanatát. Abban reménykedtem, hogy majd hazamegyek és lesz alkalmam kideríteni, vajon van e még esély a közös jövőre. Ez mind szép és jó, de neki új barátnője lett. A szakításunk után 1 héttel. Mivel én akkor minden erőmmel azon voltam, hogy ne gondolkozzak, hanem felejtsek ezért nem érdekelt különösebben. Azután tudatosult bennem a dolog, miután jött a felismerés, hogy még mindig szeretem. Mi van ha szerelmes lesz, hamarabb mint gondolnám? Szeretett egyáltalán, ha már ilyen hamar új párt talált? Biztos már akkor meg volt, amikor még velem volt! Hogy tehette ezt?!  Nagyon mérges voltam.. rá is, de legfőképp magamra, hogy elrontottam és hogy hagytam elmenni!

Nemsokkal később kiderült, hogy Ő így akart felejteni, de neki sem könnyű. Úgy gondolta ha az első szembejövő lánnyal összejön, akkor minden elrendeződik, elfelejt engem és továbblép. Arra viszont nem számított, hogy egy hisztérikát fog ki. És azt fogja kívánni, bár ne tette volna. Normális ember miután erre rájön, otthagyja a lányt. DE Ő NEM!

Hazaérkezésem előtt pár héttel újra elkezdtünk beszélgetni. Néha közösen nosztalgiáztunk, viccelődtünk, nevettünk és flörtöltünk. Így már még jobban vártam, hogy otthon legyek. Látogatásom során sokszor találkoztunk. Jó volt újra látni, beszélni vele. Persze a barátnő még mindig képben volt, szóval nehéz volt összeegyeztetni a találkozókat. Így még izgalmasabb volt. Többször volt úgy, hogy perceken múlt ne fussunk össze a lánnyal, többször kapott telefonhívásokat tőle, miközben velem volt. A szemem és fülem láttára/hallatára rázta le. Kicsit sajnáltam a lányt, de ennyit én is megérdemlek. 2 hétig voltam otthon, az idő sürgetett, válaszokat kellett kapnom és több időt szerettem volna vele tölteni. Nagyon jól éreztem magamat vele. Először elcsattant egy csók.. az utolsó estémen pedig együtt voltunk. Aztán elbúcsúztunk és visszajöttem. .. azóta is többször eszembe jut, sokat gondolok rá. De még mindig nem tudom lenne-e esélyem visszahódítani.

7 hónap telt el a szakítás óta.. én úgy gondolom, hogy azóta sokat változtam és azok a “dolgaim” amik a szakításhoz vezettek már eltűntek. Másként látom a dolgokat, más lett a felfogásom. Előnyömre vált. Viszont róla ezt nem lehet elmondani. Ugyanazokat a hibákat követi el a jelenlegi kapcsolatában is, mint anno. Mentségére azt a kifogást adta, hogy ez a kapcsolat teljesen más, mint a miénk volt mert nem szereti és ezért ugyanazok a tettek másként hatnak az ő kapcsolatukra. Elég érdekes felfogás! Megfogadtam nem szólok bele, had tegye amit jónak lát és lesz ami lesz.

“Ha két embernek együtt kell lenni, később úgyis egymásra találnak!”

Én hiszek benne.. és talán ő is. Mindenesetre megpróbálom a legjobbat kihozni a dolgokból és addig sem tétlenkedni.

5 hónapja külföldre költöztem, azóta ismeretség híján a társadalmi életem valahol mélyen lent van. Mivel manapság már szinte mindenki az interneten ismerkedik, ezért én is beregisztráltam néhány oldalra, ahol reményeim szerint új barátokat, ismerősöket szerezhetek. Én kis naiv azt gondoltam, hogy megadom magamról a fontosabb információkat, feltöltök néhány képet és majd nem győzöm olvasni a beérkező leveleket, mert mindenki az én barátom akar lenni. Na igen ám, jöttek is levelek, viszont mind másként értelmezik a barátság fogalmát. Javarészt olyan barátokat keresnek, akik néha ágyba bújnak a “barátjukkal”. Azokról a lányokról, akik lányokat keresnek barátjuknak pedig annyit, hogy ők azért keresnek kifejezetten barátnőt, mert a saját nemükhöz vonzódnak.

Az az oldal, ahol több időt eltöltök az egy olyan barát és társkereső oldal együtt, szóval részben érthető ha kapok 1-2 ilyen levelet, DE külön beállításokkal tudja az ember szabályozni, hogy kit és mit keres ami alapján a hasonló “ízlésű” embereket rakja az első helyre.

Amikor már elegem lett belőle, hogy leszbikusok akarnak felcsípni arra a döntésre jutottam, hogy inkább legyen egy fiú a barátom és ő akarjon felcsípni. Tehát elkezdtem levelezni a jelöltekkel. Mivel az egész német nyelven van, eleinte nehéz volt, de mivel az iskolában anno ragadt rám valami, így 1-2 hónap alatt belerázódtam. Jöttek-mentek a jelöltek. Voltak akik előadták a szép kis történetüket, hogy ők igen ám barátot keresnek és nem mást de 1-2 hét levelezés után kiderült, hogy mégsem csak úgy gondolták ezzel a szöveggel hamarabb közelebb kerülnek hozzám. Aztán voltak olyanok is, akik nem kerteltek és közölték, hogy szexelni akarnak velem és hogy ne sértődjek meg ezen, hanem inkább örüljek hogy őszinték. És persze voltak olyanok is (de csak kevesen) akik tényleg csak új embereket akarnak megismerni. De velük valahogy nem volt meg az összhang. Tehát semmi nem jó. Időközben már elfelejtkeztem arról, hogy én barátokat keresek.. úgy voltam vele jön ami jön.

5 hónap alatt 4 férfi érte el, hogy személyes találkozóra is sor kerüljön. Az első egy török srác volt, akivel sokat leveleztünk. Gondoltam, mivel ő is más országból jött, tud mesélni a tapasztalatairól vagy tanácsot adni a kezdetekhez. Amikor végre rászántam magam a találkozóra, megbeszéltük hogy kieresztjük a gőzt és bulizunk egyet. Ő már itt él 10 éve és majd kalauzol. Kb. 50 km-re lakott, ezért mindkettőnknek úgy volt logikus, hogy ha bulizni szeretnénk akkor ott töltöm az éjszakát és nem hajnalban utazgatni. Iszogattunk, jól éreztük magunkat és a végén történt ami történt és a lényeg a lényeg, hogy másnap délután hazahozott, elköszönt és azóta se hallottam felőle. Első pár napban vártam mikor csörren meg a telefonom vagy mikor jön egy email-em, de aztán rájöttem csak játszott és neki nem barát kell, de nem is barátnő.

Ebből az esetből tanulva a következő sráccal délutáni programot terveztem és az én városomban, minden utazgatás nélkül. Már az elejétől szimpatikus volt, mert elmondtam neki mitől tartok ezen az oldalon és közölte, hogy elítéli azokat a férfiakat, akik csak szexre használják a nőket. Majd egy hónapig leveleztünk minden áldott nap, és már én kezdtem érezni, hogy neki nem csak a barátja akarok lenni. Miután ezt a tudtára adtam változott az írásmódja és többször terelte a szex fele a témát. Az első 3 találka sosem valósult meg, mert mindig közbejött valami neki. A 4. pedig kb másfél óráig tartott, utána lelépett azzal az indokkal, hogy a nagymamáját kell hazahozni a kórházból. Az volt az első és egyben az utolsó találkozónk. Utána jöttek a kifogások, hogy sok a tanulnivaló az egyetemen stb. Utólag visszagondolva lehet azért, mert közöltem vele, hogy az előző eset (és a nyaram, de ez egy másik történet) óta nem bújok akárkivel és ideje korán ágyba.  De ha emiatt, akkor nem értem miért mondta az elején azt, amit mondott. Hát igen..

A 3. hím egy afrikai származású srác volt. Vele is rengeteget beszélgettem, megkedveltük egymást. Vele is rengeteg levelezés után találkoztam. Meg kell mondjam ő volt a legpofátlanabb, mert meghívott egy egész hétvégére magához, megígérte hogy megmutatja a várost, elmegyünk szórakozni, jókat eszünk stb. DE érkezésem után fél órával már bepróbálkozott.. értetlenül álltam a dologhoz és eszembe jutott az első eset, amikor másnap helló szia és soha viszont nemlátásra volt. A jó én ellenkezni akart és felháborodni, a rossz én (igen, mert ilyenem is van és költözésem előtti pár hónapban ez uralkodott, de ez megint másik történet) viszont azt gondolta miért is ne, hiszen még sosem voltam csoki fiúval és nem tudhatom adódik-e még egy alkalom rá, na és persze pontot kellett tennem az i-re azzal, hogy megtudjam igaz-e, ami az afrikai férfiak méreteiről terjeng. Tudom nem kellett volna, mert így könnyű nőcskének tűntem, de csak sodródtam az árral. Ja és visszatérve az eltervezett programokhoz.. nem voltunk az ég világon sehol, ki sem mozdultunk a lakásból egész hétvégén. Már amikor közölte hogy fáradt és nincs kedve elmenni, akkor furcsállottam a dolgot.. na mondom ennek se lesz folytatása.. hát.. nem is volt… hű de jó még egy strigula… nekem vagy neki? hát mindkettőnknek..

Na és a legutolsó legény.. az aranyos, romantikus.. vele 3 hét hosszan tartó levelezés után találkoztam. Vele igazi első randi érzésem volt. Sétáltunk a városban, beültünk inni egy kávét, később pedig egy bárban iszogattunk majd elkísért a vonathoz ahová kalandos és mókás utunk vezetett, majd végül csókkal köszönt el. Minden szép és jó, de azután eljött a második randi ami nem volt felhőtlen. Kiderült róla, hogy szeret idétlenül viselkedni és őt nem érdekli ha hülyének nézik. Konkrétan az én véleményem sem érdekli. Pedig szerintem ha más nem is, de még az első randikon kellene hogy érdekelje. Ha mókás akart lenni és “megbökött” vagy csikizett, de nekem fájt és megkértem ne tegye máskor.. mégis csinálta. Állathangokat ad ki magából.. csak úgy. Követ mindenhova.. még a mosdóba is, hiába mondom neki jövök egy pillanat, már amikor nyitom kifele az ajtót ott áll és néz. Elszundítottam a kanapén, ő a másikon. Felkeltem, mentem mosdóba.. már amikor kifele jöttem felnéztem ő ott állt és nézett.. félig még aludtam.. ijesztő volt. A randink ideje alatt csókolgatott, ölelgetett, mindig hozzám bújt.. elváláskor is, kérdezte mikor találkozunk, puszi puszi. Na ő már nekem sok volt.. és itt most felvetődött bennem a kérdés, hogy akkor nekem senki sem jó? Az sem aki kihasznál, az sem aki többet akarna.. lehet nem is a pasikkal van a baj, hanem velem?!

Sokat gondolkodtam elkezdjek-e blogot írni.. végül csak rászántam magam és belekezdtem. Nem tudom kik és hányan fogják olvasni, de igazából nem is nagyon érdekel. Egyszerűen csak le szeretném (és fogom is) írni azokat a dolgokat, amelyek a nem épp izgalmas mindennapjaimban történnek.